Álmomban balerina voltam. Kecses és gyönyörű. Hófehér tüllruhában, barna, szorosan hátratűzött hajamban csodásan csillogó gyöngydísszel. Mindenki engem nézett elbűvölve, ahogy táncoltam az éj sötét színpadán, egyetlen fényként tündökölve.

Álmomban pillangó voltam. Légies könnyedséggel szálltam virágról virágra a tarkabarka virágos réten. Soha véget nem érő, önfeledt játék volt az élet. Még most is érzem a tavasz illatát, a lágy szellő érintését, a végtelen szabadság érzését.

Álmomban tündér voltam. Tündérországban éltem és az apukám volt a Tündérkirály. Az ötödik születésnapomra kaptam Tőle egy varázspálcát. Azt mondta, ezzel bátran elmehetek az emberek közé, mert most már minden embert jóvá tudok varázsolni, hogy senki ne bánthasson senkit.

Álmomban egy kislány voltam. A szüleimmel és a testvéremmel egy szép, kertes házban éltünk. Minden boldogságot és nyugalmat sugárzott. Az anyukám nagyon szeretett, sokat ölelgetett, puszilgatott, és mindig csak a szépet és a jót látta bennem. Most is előttem van a mosolygós arca és bátorító tekintete, amivel mindig azt üzeni, hogy úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Az apukám volt az én hősöm. Tudtam, hogy mindig megvéd, bármi történjék is. Nagy volt, erős és bátor.

Álmomban felnőtt voltam. Boldog nő, szerető feleség és anya. Sikeres üzletasszony, sokak példaképe. A jóság volt a legfőbb erényem. Az a szilárd értékrend, amit a szüleim átadtak nekem. Jól esett hallani, hogy büszkék rám, amivé lettem...büszkék az unokáikra, akiknek szintén annyi mindent megtaníthattak.

Álmomban alkoholista voltam. Nem voltam boldog, sem pedig sikeres. Azt gondoltam példakép sem. És jól esett volna hallani a szüleimtől, hogy büszkék rám, mert azért lett volna miért. Jó meg főleg nem voltam soha úgy, ahogy éppen voltam, mint ahogy nem volt szilárd értékrend sem. És az apukám nem védett meg, mert apukám sem nagyon volt, attól az évi 4-5 alkalomtól eltekintve, amiből aztán 1-2 lett. Testvérem pláne nem, pedig sokszor álmodoztam róla, hogy akkor talán nem lennék ennyire magányos. És nem tudtam jóvá varázsolni az embereket, akik így bántották azokat, akiket nem akartam, hogy bántsanak. Nem volt önfeledt játék az élet. A végtelen szabadság helyett végtelen rabság volt, a saját elmém börtönének a rabsága. A balerina már csak nekem táncolt ott mélyen, legbelül.

Álmomban felébredtem. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy az alkoholista álmodta, hogy balerina, vagy a balerina álmodta, hogy alkoholista. És itt megjelent a választás szabadsága. Úgyhogy gyorsan döntöttem. Ez a balerina álma.

Felébredtem. Most igazán. És igen hálás voltam érte, mert egy csomó ember leéli az egész életét, anélkül, hogy felébredne. Felvettem a balettcipőt, ami már hosszú évek óta nem volt rajtam. Talán sohasem. És bármennyire törte a lábam, elindultam a próbaterem felé, mert ott igazán mélyen legbelül a balerina már jól tudta, hogy ideje az álmom valóra váltani.